Földrajz 9. B

Földrajz 9. B

Hideg övezet és a függőleges övezetesség

2020. május 10. - Osztályblog 10.b

Kedves Gyerekek!

Kedden (május 12-én) a következőket beszéljük meg a Teamsben.:

Hideg övezet

Földünk leghidegebb övezete, a sarkok fölötti anticiklonokból táplálkozó zord sarki szelek uralma alatt áll.

 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐK

  • Évi középhőmérséklete sehol sem haladja meg a 0 oC-ot.
  • A legmelegebb hónap középhőmérséklete sem emelkedik 10 oC fölé.
  • Csapadéka túlnyomórészt hó formájában hullik le.
  • Az övezet kevés kivétellel a sarkkörökön túl helyezkedik el.
  • A hosszú nyári nappalok sem hoznak enyhülést, mert a napsugarak alacsony hajlásszögben érkeznek.
  • A sarkok felé hosszabbodó éjszakák jellemzik.

A sarkokhoz közeledve a téli éjszaka és a nyári nappal hossza néhány napról fél évre nő. A mérsékelt övezettel szomszédos oldalon az év rövid nyárra és hosszú télre, tehát két évszakra tagolódik; a hideg övezet sarkok felőli oldalán egész esztendőben fagy, állandósul a tél.

FELOSZTÁSA

Az övezetet két részre osztjuk:

  • a fagysivatagos, két évszakos sarkköri övre (tundra, állandóan fagyott terület)
  • a hó és jégsivatagos, egyetlen évszakos sarkvidéki övre (állandóan jéggel fedett terület)

 

 Földrajz 9. - V. A földrajzi övezetesség - 8. A hideg mérsékelt öv ...

Forrás: https://www.nkp.hu/tankonyv/foldrajz_9/lecke_05_008 (Letöltés dátuma: 2020. május 10.)

 

Hideg övezet – sarkkörök, sarkok - ppt letölteni

Sarkköri öv

Két évszak jellemzi

  • hosszú, zord tél (8-10 hónap)
  • rövid, hűvös nyár (mint a mi márciusunk, áprilisunk)

Évi közepes hőingás:  40-50 oC

Évi csapadékmennyiség:  200-300 mm, de a kis párolgás miatta víz-háztartás így is nyereséges.  A csapadék 80%-a hó formájában hullik.

Természetes növénytakarója:  tundra növényzet (zuzmók, mohák);  a tajga felöli részen erdős tundra (nyír és ritkán fenyves is); északabbra törpenövésű cserjék.

Talaja: tundratalaj (köves, homokos, igazi talajszerkezet nélküli talaj)

Felszínformálás: fagy okozta aprózódás 

A talajban és az alatta lévő kőzetrétegben minden nedvesség fagyott állapotban van.

Örök fagynak is nevezik. Nyáron csak a felső 0,5-3 m vastag réteg enged fel. Alatta továbbra is fagyott marad minden. Ezért nyáron elmocsarasodik a vidék.

A lejtős területeken megfigyelhető ilyenkor a fagyos talajfolyás.

 

A sarkvidéki öv

Egy zord, gyér csapadékú évszaka van. 

A napszakok is csak hosszú hónapok után váltják egymást. 3-6 hónapig tartó éjszaka, 6-3 hónapig tartó nappal.

Évi középhőmérséklet:   -11 - -56 oC; 

A legmelegebb hónap középhőmérséklete is 0  oC alatt marad. Itt mérték a Földön a legnagyobb hideget: -89,2  oC-ot, az Antarktiszon.

Évi csapadékmennyiség:  200 mm alatt marad, jórészt hó formájában hullik le.

Természetes növénytakarója:  nincs

Talaja: nincs

ÉLET:

Lakosság:  kis számú (eszkimó, lapp)

Megélhetés:  halászat, vadászat, rénszarvastenyésztés gyémántmezők (egykoron), kőolaj (ma).

 

 

Hegyvidéki övezetesség

 

Földrajz 9. - V. A földrajzi övezetesség - 9. A függőleges övezetesség

Forrás: https://www.nkp.hu/tankonyv/foldrajz_9/lecke_05_009 (Letöltés dátuma: 2020. május 10.)

 

A hegységekben az övezetesség alapját jelentő legfontosabb éghajlati elemek a tengerszint feletti magassággal változnak. A csapadék felfele haladva nő, míg a hőmérséklet csökken (100m/0,5 oC)

Az éghajlat nyomán emeletes övekbe rendeződött a növényzet, a talaj, valamint a felszínformáló sok elem, illetve a földhasznosítás is. Ezt nevezzük függőleges övezetességnek.

Az egyes öveket elkülönítő határvonalak közül a legjelentősebbek:

  • az erdőhatár (a zárt erdők felső határa)
  • a fahatár ( a szórványosan álló fák határa)
  • a hóhatár (ahol az év minden napján hó fedi a területet, az örök hó határa)

Mivel a középhőmérséklet-csökkenés kiinduló értéke a hegység lábának évi középhőmérséklete, ezért az eltérő szélességeken fekvő hegységekben az egyes függőleges övek határa különböző magasságban húzódik. (Pl. hóhatár Európában az Alpokban 2800-3000 m; Afrikában 5000 m).

Minél alacsonyabb szélességen fekszik egy hegység és minél magasabb, annál teljesebb lesz rajta a függőleges övezetesség. (Dél-Amerika: Andok; Afrika: Kilimandzsáró, a Ruvenzori, ahol ez a leg-jobban megfigyelhető)

Jellemző szél: hegy-völgyi szél

Felszínformálódás:

  • alacsonyabb helyeken: hőingás okozta aprózódás csapadék, folyóvíz, szél felszínformálása
  • magasabb helyeken: fagyaprózódás
  • Folyóvölgyek:  V-alakú,  felsőszakasz jelleg, pusztító tevékenység

Gleccservölgyek:

hóhatár felett,

 U-alakú,

pusztító tevékenység (moréna)

 

MÉRSÉKELT ÖVEZET HEGYVIDÉKI NÖVÉNYZETE:

Hegyvidékek függőleges övezetessége hegyvidék övezetesség ...

Forrás: http://www.taneszkozcentrum.hu/index.php?page=item&itemid=Z121&subcat=56 (Letöltés dátuma: 2020. május 10.)

500-800 m növénytermesztés, tölgyesek, gesztenyések

800-1500 m bükkösök (csökkenő hőmérséklet, emelkedő páratartalom)

1500-2200 m fenyőfélék (itt található az erdőhatár)

2200-2800 m törpefák, lágyszárú növények (havasi gyopár, törpefenyők)

2800m felett hóhatár (sziklák, zuzmók, mohák, jég birodalma)

 

FORRÓ ÖVEZET HEGYVIDÉKI NÖVÉNYZETE (Andok):

 PowerPoint bemutató

1000 m magasságig trópusi őserdő,  haszonnövények (kakaó, cukornád, banán)

2000 m magasságig  meleg mérsékelt övi növények, szubtrópusi örökzöld,  haszonnövények (kávé, kakaó)

3000 m magasságig hűvös mérsékelt övi növények (lombhullatók, tűlevelűek), haszonnövények (búza, kukorica)

3000-4000 m alhavasi törpecserjék Haszonnövények már csak a medencékben (burgonya, árpa)

5000 m hóhatár (fűfélék)

Élet a hegyvidéken

  • erdők faanyaga
  • folyók energiája
  • idegenforgalom (sportolás, jó levegő)

Házi feladat

feladat 1

feladat2

 

Éghajlati diagramok elemzése

ppt

Forrás: http://kig.hu/images/article/12131/ghajlatidiagramokelemzse.pdf (Letöltés dátuma: 2020. május 10.)

Május 12-13.

Kedves Gyerekek!

Kedden befejezzük a tankönyvi leckéket. Utolsó témánk a hideg övezet és a függőleges övezetesség.

Május 20-án, szerdán dolgozatot írtok az éghajlati és földrajzi övezetességből.

A tankönyv 224-229. oldalán találjátok a leckét. Hamarosan a blogon is megtalálható lesz a tananyag.

Kedden találkozunk az óra időpontjában a Teams-en.

13-án tanítás nélküli munkanap van. Ezen a napon nincs óránk.

 

Timi néni

A valódi és a hideg mérsékelt öv

A mai órán folytatjuk a mérsékelt övezet tanulmányozását.

Az előző órán megismertétek az övezet övre történő felosztását is.

Lássunk is neki!

 36. A mérsékelt éghajlati övezet

Eurázsiában és Dél-Amerikában található. .Évi középhőmérséklete 8-15°C. Éghajlatát a nyugati szelek és a ciklonok határozzák meg. A természetföldrajzi tényezők nyugatról keletre, az óceántól való távolság, a csapadékot szállító ciklonok hatásának gyengülése alapján változnak. Az övön belül négy terület különült el:

Óceáni terület: Az óceáni éghajlat kiegyenlített. Évi közepes hőingása 7-8°C. Évi csapadékmennyisége 800-2000 mm. A kiegyenlített éghajlat változatos időjárást takar. A folyók vízjárása kiegyenlített. Növénytakarója a zárt lombhullató erdő (nyírrel kevert tölgyesek, bükkösök). A kiirtott erdők helyén fenyérek alakultak ki. Gyakoriak a tőzegmohalápok. Fejlett állattenyésztés alakult ki, mert a fű egész évben zöld. Talaja a barna erdőtalaj. A nedves éghajlaton a kilúgozás jelentős. Jelentős a folyóvizi erózió is, amihez a mállás szolgáltat alapanyagot. A felszín lepusztulását a zárt fűtakaró fékezi.

Szántóföldi növénytermesztés (rozs, zab, árpa, cukorrépa, burgonya, len),

Legeltető állattenyésztés (szarvasmarha)

A mezőgazdasági termelés főbb ökológiai tényezői | Sulinet Tudásbázis

Mérsékelten szárazföldi terület: A szárazföldek keleti oldalán van (Európa, É-Amerika, K-Ázsia). Éghajlatát az óceán szomszédságában nedves kontinentálisnak, keleten kontinentális monszunéghajlatnak nevezzük. A szárazföldek belseje felé haladva erősödnek a szárazföldi hatások: az évi közepes hőingás 10-ről 20°C-ra nő, a csapadék 800-ról 500 mm-re csökken. A csapadékmaximum nyár elején van, a téli csapadék egy része hó formájában esik. A folyók vízjárása egyre ingadozóbb. Növénytakarója a lombhullató erdő (Eu:tölgy, bükk, É-Am: tölgy, nyír, juhar, K-Ázsia: tölgy, hárs, kőris). A szárazföldek felé a lombhullató erdőt erdős puszta váltja fel. Talaja a barna erdőtalaj.

Termesztett növények:búza, árpa, kukorica, szója, cukorrépa, napraforgó, zöldség, gyümölcs

Állattenyésztés: szarvasmarha, sertés, baromfi

A mezőgazdasági termelés főbb ökológiai tényezői | Sulinet Tudásbázis

 

Szárazföldi terület: Éghajlata száraz kontinentális. Évi közepes hőingása 25-45°C. Évi csapadékmennyisége 300-500 mm. Növénytakarója a füves puszta (Eurázsia:sztyepp, É-Amerika:préri, D-Am: pampák). A Föld legnagyobb búza és kukoricaraktára. Talaja a feketeföld (nagy humusztartalom). A száraz puszták talaja a gesztenyebarna talaj.

Szántóföldi növénytermesztés (őszi, tavaszi),

Legeltető állattenyésztés (szarvasmarha, sertés, juh)

 Éghajlatok

Kazahsztán: stoppolás a végtelen sztyeppén

Szélsőségesen szárazföldi terület: Itt találhatók a szárazföldek belsejében a mérsékelt övezet sivatagjai és félsivatagjai. Évi csapadékmennyiség: 100-200 mm, évi közepes hőingás: 40-50°. Négy évszak van, a nyár forró, a tél zord. Az aprózódás termelte törmeléket lejtős tömegmozgások és a szél halmozza át. A folyók erősen ingadozó vízjárásúak. Talaja: sivatagi váztalaj.

Öntözéses növénytermesztés (gyapot, rizs),

Legeltető állattenyésztés (juh, kecske, teve)

A mezőgazdasági termelés főbb ökológiai tényezői | Sulinet Tudásbázis

Gobi-sivatag - Kína - Sivatagok - desert 72 - caesarom.com

Góbi-sivatag

 

Növényzet alakulása az óceántól keletre

36. A mérsékelt éghajlati övezet

És már csak a hideg mérsékelt öv maradt.

Jellemzője:

Elhelyezkedése:

Észak-Amerika- Alaszka, Kanada déli része

Eurázsia-Észak-Svédország, Finnország, Nyugat-szibériai-alföld, Közép-szibériai-fennsík, Kelet-európai-síkság

A hosszú (6-9 hónap) zord telet, rövid, meleg, csapadékos nyár váltja fel.  A két átmeneti évszak nagyon rövid.

 Az öv északi része átnyúlik a sarkkörön túlra, így többnapos éjszakák, illetve nappalok is megfigyelhetők itt.  

Itt mérték a leghidegebbet (-78 oC-ot szibériai Ojmjakonban), és az egész Földön a legnagyobb abszolút hőingást: 113 oC-ot.

Folyók vízjárása: ingadozó, télen befagynak.

Természetes növénytakarója: a tajga (fenyőerdő). Összetételét a luc-, jegenye-, vörös- és az erdei fenyő nemzetségeinek fajai határozzák meg. A lombhullató fákat nyír és nyár fajok képviselik. A zárt fenyvesek alatt a cserje- és gyepszint fejletlen, a mohaszint dús.

Talaja: humuszban szegény, szürke erdőtalaj a podzol (fenyvesekre jellemző)

Felszínformálás: fagyaprózódás, nyáron a felengedő folyók erózióján kívül a talajfolyásnak is nagy szerepe van.

Élet:

fakitermelés, prémes állattenyésztés

Geography: The Taiga biome stretches over Asia and North ...

 

Összehasonlítás

A tajga növényei

Összefoglalva

Az éghajlati övezetesség - PDF Ingyenes letöltés

Forrás: https://docplayer.hu/2337995-Az-eghajlati-ovezetesseg.html (Letöltés dátuma: 2020. május 05.)

 

Házi Feladat:

okos doboz

okos doboz +

diagram

A meleg mérsékelt öv

Kedves Gyerekek!

 

A mai órán a mérsékelt övezetet kezdjük tanulmányozni.

Általános jellemzők:

Négy, többé-kevésbé jól elkülöníthető évszak jellemzi

Évi középhőmérséklet: 0-20 oC között mozog

Évi közepes hőingása:

A legmelegebb hónapok középhőmérséklete: 15-25 oC,

A leghidegebb hónapok középhőmérséklete: -5 és +10 oC között változik

Uralkodó szele: a nyugati szél

 

A mérsékelt övezeten belül három övet különböztetünk meg:

Meleg mérsékelt (szubtrópusi): évi középhőmérséklet: 15-20 oC

  • mediterrán éghajlati terület
  • mérsékelt övi monszun éghajlati terület

Valódi mérsékelt: évi középhőmérséklet: 8-15 oC

  • óceáni éghajlati terület
  • mérsékelten szárazföldi (hűvös nyarú, vagy nedves kontinentális) éghajlati terület
  • szárazföldi (meleg nyarú, vagy száraz kontinentális)éghajlati terület
  • szélsőségesen szárazföldi (kontinentális sivatag) éghajlati terület

Hideg mérsékelt (szubarktikus, tajga): évi középhőmérséklet: -5 és + 3 oC

 

MELEG MÉRSÉKELT ÖV

Elhelyezkedése: 30o és 45o szélességi körök között (mindkét félgömbön).

Két eltérő éghajlatot különböztetünk meg:

  • a nyáron száraz mediterrán területeket a szárazföldek nyugati oldalán,
  • a nyáron csapadékos monszunterületeket a szárazföldek keleti oldalán.

36. A mérsékelt éghajlati övezet

Forrás: http://egyetemi.hu/fajlok/foldrajz/9.%20%C3%A9vfolyam/BEKG_36_A_mersekelt_eghajlati_ovezet.pdf

(Letöltés dátuma: 2020. május 03.)

 

MEDITERRÁN (földközi-tengeri) TERÜLET

Nyár: forró, száraz, napsütéses 

Oka: a passzát leszálló ága a mediterrán területekre tolódik. Ősszel, mikor visszahúzódik, helyét átveszik a nyugati szelek által szállított ciklonok. 

Tél: enyhe, csapadékos. 

A hideg tengeráramlatokkal hűtött partvidéken (pl. Közép-Chile) a hűvös mediterrán változat alakul ki.

Folyók vízjárása: ingadozó, a kisebb folyóknál (nyári kiszáradás)  időszakos vízszállítás jellemző. Természetes növénytakaró: keménylombú erdő (magyal, paratölgy);  tűlevelűek (mandulafenyő: pinea); örökzöld cserjések (macchia) 

Talaja: csapadékosabb területeken: barna mediterrán talajok – humuszban gazdagabb; csapadékszegényebb területeken: fahéjszínű talajok – humusztartalom szegényebb;  mészkőterületek: terra rossa – vörös színű (vas-oxidos) – erős erózió jellemzi

Kultúrnövények: olajfa, citrusfélék

Felszínformálás: folyóvízi erózió, heves záporok okozta leöblítés,  a növénytakarótól megfosztott felszín gyorsan pusztul.

Élet:

növénytermesztés (olajbogyó, szőlő, füge, narancs, citrom),

öntözött területeken (búza, árpa)

állattenyésztés (juh, kecske),

idegenforgalom

 

MONSZUNTERÜLET

 

A szubtrópusi monszun szélrendszer évszakosan változó irányú szeleit a szárazföldek és a tengerek különböző mértékű és változó felmelegedése irányítja. 

 

 

Forrás: https://www.slideserve.com/dinh/a-monszun-sz-lrendszer (Letöltés dátuma: 2020. május 03.)

A szubtrópusi monszun szélrendszer évszakosan változó irányú szeleit a szárazföldek és a tengerek különböző mértékű és változó felmelegedése irányítja. 

Nyár: a szél óceánok felől a szárazföldek felé fúj és csapadékot hoz.

Évi csapadékmennyiség: 1000-1500 mm. 

A monszun szélrendszer életben tartásához jelentős légnyomáskülönbség szükséges.  A legnagyobb szárazföld és a legnagyobb óceán határvidékén, Kelet-Ázsiában alakult ki.

Tél:  a szél a szárazföldek felől az óceánok felé fúj és szárazságot hoz. 

Folyók vízjárása: szélsőséges

Természetes növénytakaró: a babérlombú erdő

Talaja: a nedvesebb területeken sárgaföld,  a szárazabb területeken vörösföld.

A sok eső kilúgozza a talajt.

Felszínformálódás:

Nyáron mállás;

a lejtőkön leöblítődés és folyóvízi erózió figyelhető meg.

Télen: aprózódás;

Élet:

növénytermesztés(rizs, cukornád, földimogyoró, szója, tea)

állattenyésztés (baromfi, sertés, bivaly)

 

Összefoglalásul:

 mediterrán területek

 Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=sNSZzn87Rgw (Letöltés dátuma: 2020. május 04.)

Monszun

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=3hpMxLygcI8 (Letöltés dátuma: 2020. május 04.)

https://www.youtube.com/watch?v=ypQ_Q1_4chk (Letöltés dátuma: 2020. május 04.)

2020 május 5-6.

Kedves Gyerekek!

A következő két órában a mérsékelt övezet öveiről fogunk tanulni.

Kedden, azaz május 5-én 8.00 órától a meleg mérsékelt övről tanultok, majd szerdán, 6-án a valódi mérsékelt övről.

Az anyagokat hamarosan feltöltöm.

A leckéket a tankönyvetekben a 214- 222. oldalakon találjátok meg.

Szépen dolgoztatok, így hamarosan befejezzük a könyvet.

Várlak bennetek az órák időpontjában a Teams-en.

 

Timi néni

2020. április 29.

A forró övezet

 

01.1. Forró övezet - Földrajz

Forrás:http://kig.hu/images/article/12130/Trpusivezetlvilga.pdf

(Letöltés dátuma: 2020. április 28.)

 

Általános jellemzők

  • A valós forró éghajlati övezet az északi és déli szélesség 30 o között helyezkedik el.
  • Az évi középhőmérséklet mindenütt meghaladja a 20o C-ot.
  • A passzát felszálló ágánál erős csapadékképződés, leszálló ágánál száraz időjárás figyelhető
  • A valós forró övezetet a csapadékeloszlás szerint három övre és egy vidékre tudjuk felosztani:
  • egyenlítői öv (é.sz. 10 o – d.sz. 10o-ig ) – itt minden nap esik az eső
  • átmeneti öv (10-20 o-ig) – nyáron esik az eső
  • térítői öv (20-30 o-ig)– itt akár egy évig sem esik az eső
  • monszun vidék – nyáron esik az eső

Az egyenlítői öv éghajlata:

Egyetlen forró, fülledt, csapadékos évszak jellemzi.

Területei: Dél-Amerikában az Amazonas-medence, Afrikában a Kongó-medence, Ázsiában pedig az Indonéz-szigetvilág.

Az évi középhőmérséklet: 25-27 oC

Az évi közepes hőingás : 2- 3 oC

A napi hőingás: 10-12 oC

Az évi csapadékmennyiség: 2000-3000 mm (260 csapadékos nap)

A relatív páratartalom: 80-100 %

Folyói:bővízűek, egyenletes vízjárásúak (pl. Amazonas, Kongó)

Az erős felmelegedés miatt délelőtt megkezdődik a gomolyfelhő-képződés, kora délután pedig gyakran jégveréssel kísért felhőszakadás jellemzi az övet. A lehullott csapadék 75%-a visszajut a légkörbe.

Élővilága:

Növényvilága: Természetes növénytakarója az esőerdő. Itt van a Föld fajokban leggazdagabb növénytársulása, 80-100 fafaj egy hektáron. 

Három (alsó: 10-15 m, középső: 30 m és felső: 50-60 m magasságban) lombkorona szint alakult ki, fán lakó (pl. orchideák) és kúszónövényekben (liánok) gazdag.

Talaja: tápanyagban szegény trópusi vörösföld, laterit. Nevét a színét adó nehezen oldódó és így felhalmozódó vas- és aluminium-oxidtól kapta. (Fe2O3, Al2O3) Az elhalt növényi részek gyorsan lebomlanak, humusz alig képződik, az erős kilúgozás a tápanyagokat a mélybe mossa.

Állatvilága: nagy részük a fákon él (majmok, madarak). Jelentős a rovarvilága. Felszínformák: a gyorsan képződő málladék bőséges hordalékot biztosít a nagy vízhozamú folyóknak.

Erdőírtások → lejtőlemosás → talajerózió (talajpusztulás) nagymértékű.

Élet: gyéren lakott terület, növénytermesztésből élnek, az állattenyésztés a kórokozók miatt háttérbe szorul.

kapás földművelés: saját ellátásra, kezdetleges eszközökkel, sokféle növényt termeszt, a föld saját tulajdonban van

ültetvényes gazdálkodás: eladásra, fejlett technika igénybevételével, ültetvényenként általában egyféle  növény termel, a föld a fehérek tulajdona, és feketék dolgoznak rajta pénzért

Az erdőégetéssel kialakított parcellákon gumós növényeket (manióka, jamsz, batáta) termesztenek. Az ültetvényeken kakaót, banánt, kaucsukfát termesztenek monokultúrális módon.

Természeti kincsek: esőerdő (fa) bővízű folyók (energia → nincs kihasználva)

 Trópusi Esőerdők Világa - G-Portál

Az átmeneti öv éghajlata:

Két évszak jellemzi, egy forró csapadékos és egy forró száraz.

Az évi középhőmérséklet: 23-27 oC

Az évi közepes hőingás:3-10 oC

Az évi csapadékmennyiség:1500-300 mm

Folyói: erősen ingadózó vízjárásúak, mely a csapadékeloszláshoz igazodik. (pl. Niger)

Más néven a nyári esők övének is nevezik. 

Az Egyenlítőtől a térítők felé haladva a nedves évszak hossza 9-10 hónapról 2-3 hónapra, az évi csapa-dék mennyisége 1500-300 mm-re csökken.

Fontosabb területei Dél-Amerikában a Guayanai- és a Brazil-felföld, Afrikában Szudán, a kelet-afrikai magasföldek, illetve Ausztrália északi területei.

Növénytakarója, a szavanna, facsoportokkal átszőtt ligetes mezőség. A csapadék mennyiségének csökkenésével a fák magassága és sűrűsége is egyre kisebb lesz.

A szavannák növénytakarójának változása

  • erdős (vagy nedves) szavanna: 3-5 hónap szárazság, embermagasságú füvek facsoportokkal, zárt erdőkkel.
  • cserjés (vagy száraz) szavanna: 6-7 hónap szárazság, bokrokkal, bozótosokkal, néhol vízraktározó fákkal (Afrika: majomkenyérfa, Dél-Amerika: palacktörzsű viaszpálma)
  • füves (vagy tüskés) szavanna: 8-10 hónap szárazság, alacsony füvek, tüskés bozótok, akáciák.
  • A folyók mellett galériaerdők, mely mindhárom szavannában megtalálhatók.

Globális probléma: Elsivatagosodás, Száhel-övezet

 

Talaja: a csapadék csökkenésével a kilúgozódás is csökken, (humusztartalom nő) s így a rozsdavörösből fokozatosan sötétre váltó fekete szavannatalaj figyelhető meg.

Állatvilága:  Itt élnek a Föld legnagyobb testű szárazföldi állatai (elefánt, orrszarvú, zsiráf, nagymacskák)

Felszínformák: a mállás és az aprózódás. A málladékot a csapadék leöblíti, az aprózódott törmeléket a folyók elszállítják.

 A lakosság az ugaroló-talajváltó földművelés során kölest, gyapotot, földimogyorót, cukornádat, a hegyvidékekben kávét termel. Az állattenyésztők szarvasmarhát, juhot, kecskét legeltetnek.

 A térítői öv éghajlata

Egy forró száraz évszak jellemzi.

Fontosabb területei Dél-Amerikában az Atacama-sivatag, Afrikában a Szahara, a Namib-sivatag, a Kalahári, Ázsiában az Arab-sivatag, illetve Ausztrália belső sivatagai.

Napi hőingás: 30-40 oC

Az évi csapadékmennyiség: 100-250 mm

Folyói:

  • jövevényfolyók (bő csapadékú területről érkező folyók, melyek vergődnek ebben az övben (pl. Nílus)
  • időszakos (lefolyástalan) vízfolyások

Éghajlatát egész évben a passzát leszálló ága határozza meg.

Ebben az övben mérték Földünk legmagasabb hőmérsékletét: 57,8 oC-ot a líbiai Szaharában.

Élővilága:

Növényvilága: Gyér növényzet jellemzi, melyek mély gyökérzettel, vízraktározással, (pl. kaktuszok) védekeznek a szárazság ellen;

Összefüggő növénytakaró NINCS.

Talaja: sivatagi váztalaj

Állatvilága:  kígyók, rágcsálók, rovarok, skorpiók, pókok

Felszínformák: erős napi hőingás → aprózódással → a létrejött durvaszemű törmelékek a hegyek lábánál felhalmozódik. Az apró szemű homokból a szél változatos buckákat épít → (kő-, homok-, kavics-, agyagsivatag).

Élet:

  • legritkábban lakott forró övezeti terület oázisokban öntözéses gazdálkodás → datolyapálma (árnyékában: zöldség, búza, köles, rizs)
  • nomád állattenyésztés → teve oázis: sivatagi kút vagy forrás környékén kialakult termékenyterület

 Hideg sivatagok: Namíb-sivatag, Atacama-sivatag (hideg tengeráramlások/tengerszint feletti magasság)

Namíb-sivatag

A trópusi monszunvidék

Trópusi monszunvidékeket találunk Afrikában a Guineai-öböl északi partján, Ázsiában Dél- és Délkelet-Ázsiában, valamint Ausztrália két északra nyúló félszigetén.

A trópusi monszunvidékek éghajlata, csapadékeloszlása (3 évszak jellemzi: száraz, napsütéses, „tél”, rövid, de forró „tavasz”, esős, fülledt „nyár”) az átmeneti övre emlékeztet. A csapadék területi megoszlásban a domborzat játsza a döntő szerepet: A Hindusztáni-félszigeten pl. a Himalája láncai sajtolják ki a legtöbb esőt (Cserrapundzsi átlaga 11000 mm/év, eddigi maximum 25900mm/év). Felszínformálását erős mállás uralja, a csapadékos időszakokban igen gyakoriak a nagy földcsuszamlások.

A nedves szavannáknak megfelelő, dél-ázsiai monszunerdőt dzsungelnek is nevezzük.

Állatvilágának jellegzetes képviselői az indiai elefánt és a tigris, párduc, kobra.

A mezőgazdaság jellegzetes termesztett növénye a rizs, a cukornád, a juta és a tea.

Élővilága:

Növényvilága: tikfa, ébenfa, bambusz

Talaja: (sárgás, vöröses) laterittalaj

Felszínformák: télen: aprózódás    nyáron: mállás

Élet:

Földünk legsűrűbben lakott területeinek egyike,

száraz évszak: öntözés

évente kétszeri-háromszori aratás

teraszos földművelés (rizs, cukornád, tea, juta)

FELADAT

A megszerzett ismeretek birtokában elemezzétek a következő éghajlati diagramokat!

Melyik övre jellemzőek?

Éghajlati diagramok – Földrajzi függelék

Éghajlat - caesarom.com

 

 teszt - Havassy

 

A forró éghajlati

 Ha szeretnél egy ötöst, csináld meg a feladatot, fényképezd le a végeredményt és küld el nekem!

 

Szorgalmi feladat-Okos Doboz

Április 28.

A szoláris és a valódi éghajlati övezetesség

A SZOLÁRIS ÉS A VALÓDI ÉGHAJLATI ÖVEZETESSÉG

A szoláris, azaz a Nap sugárzása által meghatározott éghajlati övezetek ki-alakulásának csillagászati okai vannak:

  • A gömb alakú Földet a napsugarak eltérő hajlásszögben érik- a különböző földrajzi szélességeken fekvő területek felmelegedése eltérő.
  • A Föld Nap körüli keringése és a tengelyferdesége -az év folyamán ugyanazon a földrajzi szélességen is változik a napsugarak hajlásszöge, és így a felmelegedés mértéke.

 foldrajzi_ovezetesseg_1.PNG

A szoláris éghajlati övezetek

A szoláris hideg övezetben a legkisebb a napsugarak hajlásszöge, itt lesz a leggyengébb a felmelegedés. A 24 órás nappal és éjszaka a sarkkörökön egy-egy napig, míg a sarkpontokon hat hónapig tart.

A szoláris forró (trópusi övezet)kapja a Napból a legnagyobb hőmennyiséget. A merőleges delelés a térítőkön évente egy-egy napon, a térítők között évente kétszer következik be.

A szoláris mérsékelt övezet átmeneti jellegű, több hőmennyiségben részesül, mint a hideg, de kevesebben, mint a forró övezet. A Nap minden nap felkel és lenyugszik, de soha nem delel merőlegesen.

foldrajzi_ovezetesseg2.PNG

A valós éghajlati övezetek

A valós éghajlati övezetek határai hol északabbra, hol délebbre húzódnak a nevezetes szélességi körökhöz képest.

  • Okai: a szárazföldek és a tengerek egyenlőtlen elhelyezkedése (pl. a termikus egyenlítő a szárazföldek területén északabbra, illetve délebbre tolódik, mint az óceánok területén módosítva a szoláris forró övezet határát);
  • a szárazföldek tengerszint feletti magassága (pl. a Kamcsatka-félszigeten a hegy-vidék is hozzájárul ahhoz, hogy a tundra éghajlat az északi sarkkörtől délre is meg-található);
  • szélrendszerek (pl. a Hindusztáni-félszigeten a trópusi monszunszél éghajlatot módosító hatása);
  • a tengeráramlások (pl. az Észak-atlanti-áramlás hatása a Skandináv-félszigeten óceáni éghajlatot eredményez a szoláris hideg övezetben, a Labrador-, illetve Kurili-áramlás tundra éghajlatot eredményez a szoláris mérsékelt övezetben). 

Természetföldrajzi és földrajzi övezetesség

Az éghajlat, a természetes növényzet, az állatvilág, a talaj, a felszínformáló erők együttes övezetes megjelenését természetföldrajzi övezetességnek nevezzük. Ha az emberi tevékenységet is figyelembe vesszük, földrajzi övezetességről beszélünk.

Emlékeztek, mit tanultunk 7. osztályban?

Segítek.

A szoláris övezetek határai a nevezetes szélességi körök:

Az Egyenlítőn egy évben kétszer delel a Nap merőlegesen (III. 21-én és IX. 23-án), és mindig napéjegyenlőség van.

A Ráktérítőn VI. 22-én, a Baktérítőn XII. 22-én delel a Nap merőlegesen.

Az északi sarkkörön VI. 22-én nem nyugszik le, XII. 22-én nem kel fel a Nap.

A déli sarkkörön VI. 22-én nem kel fel, XII. 22-én nem nyugszik le a Nap.

Az Északi-sarkon III. 21-től IX. 23-ig nem nyugszik le, IX. 23-tól III. 21-ig nem kel fel a Nap.

A Déli-sarkon III. 21-től IX. 23-ig nem kel fel, IX. 23-tól III. 21-ig nem nyug-szik le a Nap.

 

A VÍZSZINTES FÖLDRAJZI ÖVEZETESSÉG

A Földön (leginkább az éghajlat által meghatározva) a természeti tényezők egy része az Egyenlítőtől a sarkokig övezetesen rendeződik el.

Az éghajlat meghatározó szerepe tükröződik az elnevezésben: forró, mérsékelt és hideg földrajzi övezeteket különbözetünk meg.

Az övezeteken belül a szélességi körökkel nagyjából párhuzamosan övek, illetve csak bizonyos térségekben kialakult vidékek különíthetőek el. Néhány övet további kisebb részekre, területekre osztunk.

 

 (Letöltés dátuma: 2020. április 27.)

 

A következő órákon részletesen tanulunk a földrajzi/éghajlati övezetekről.

Természetföldrajzi övezetesség - ppt letölteni

Forrás: https://slideplayer.hu/slide/2121934/

(Letöltés dátuma: 2020. április 27.)

A természetes növénytakaróval kiegészítve:

http://www.comeniuskft.hu/taneszkozok/foldovez.jpg

 

2020. április 28- 29.

Kedves Gyerekek!

Elérkeztünk a tankönyv utolsó fejezetéhez. A földrajzi övezetességről fogunk tanulni.

28-án az éghajlati és földrajzi övezetesség kialakulásáról beszélünk, az övezetesség típusairól, a szoláris övezetességről, az ember komfortzónájáról, a népsűrűség és a földrajzi övezetesség kapcsolatáról.

Ezekről a tankönyv 198-201. oldalán olvashatsz.

Szerdán, 29-én a forró övezetről tanulunk. Ezen belül az egyenlítői, az átmeneti és a térítői övekről. Kitekintünk a trópusi monszunvidékekre is. A tankönyv 202-213. oldalán találhatjátok meg az erről szóló információkat.

A dolgozat jegyeit a Krétába beírtam.

Találkozunk az óra időpontjában a Teams-en.

Óra előtt felteszem nektek ide a blogra is a vázlatot.

 

Timi néni

2020. április 21-22.

Kedves Gyerekek!

A keddi órán(21-én) befejezzük a feladatlapot.

Szerdán (22-én) pedig a vízburok témakörből számot adtok nekem a tudásotokról. A feladatlapot itt a blogon is el tudjátok majd érni, de a csoportba is felteszem.

Várlak benneteket mindkét nap az óra időpontjában a Teams-en.

Gyakorlásként csináld meg a következő feladatokat! Ha készen vagy vele, kérlek fotózd le a végeredményt és küld el nekem! Köszönöm.

feladat

feladat2

Ajánlok az összefoglaláshoz egy videót is. Nézzétek meg!

Timi néni

süti beállítások módosítása